Kezdhetjük rögtön a szavak eredetével. A Wicca az angolszász eredetű "wise", azaz bölcs szó származéka. (Fontos megjegyezni, hogy az angol "witch" szó szintén a "wise" származéka, részben tehát ez a kavarodás oka.) A boszorkány szó ellenben a "basírkand" török szóból ered, mely a "bas" szógyökből származik, és bujálkodó személyt, "megnyomó"-t jelent. A magyar iratokban a boszorkány szó először 1551-ben bukkan fel egy feljegyzésben, de maga a fogalom már korábban is létezett, csak írott formában a striga szót használták erre a célra. A striga hasonlóan a boszorkányhoz lidércnyomásra utal. A boszorkányokat több néven illették a továbbiakban: lemur (Calepinus, 1592.), strix, lamia, venefica (Szenczi Molnár Albert, 1621.), lamia (Comenius, 1873.), incubus, saga (Pápai Páriz Ferenc, 1762.), Hexe, Truth, Zauberin (Bod Péter, 1801.). Diószegi K. István 1679-ben megjelent prédikációs könyvében (Ki osztatott Talentom) így határozza meg a boszorkányokat: "az embert megvesztik igézettel, megétetik, meg is ölik".

A Wicca ezzel szemben az angolszász hagyományokban a vezető sámánt, papot és papnőt jelölte. Nagy tudású füvesemberek, jövendőmondók, varázslók voltak, egy személyben orvosok, bírók, tanácsadók. Eredetileg a wicca volt a férfi, a wicce pedig a nő neve.

A boszorkány szó más értelemben is elhatárolja ezeket az embereket a mágiahasználók népes csoportjától. A boszorkányok hagyományosan saját érdekükben, materiális célokra alkalmazzák tudásukat, pl. pénzszerzés, szerelmi praktikák, stb. A magasabb rendű mágiát használók célja a spirituális megvilágosodás, az univerzum és a legmagasabb szintű kozmikus tudat megélése, ezáltal az Egységbe és az egyéb, a mienknél magasabb, kozmikus síkokba való bekapcsolódás. A Wicca mindkettőt gyakorolhatja, saját világnézete és erkölcsi felfogása alapján.

Közelítsük meg most a két vallást teológiai szempontból! A Wicca vallás az Istenpár tiszteletére épül. Az Agancsos Isten a természet körforgását, megújulását, a termékenységet szimbolizálja. A kelta tradícióban Cernunnos (Carnún) néven szerepel. Az Agancsos Isten női párja a Nagy Anyaistennő. A gardneriánus irányzatban Aradia néven szerepel. A hagyományos boszorkányvallás ellenben a Háromarcú Holdistennő kultuszát követi, eredetileg szó sincsen benne semmilyen férfi istenségről. A Nagy Istennő hármassága a hold három fázisát jeleníti meg. A növő hold a Szűz Istennő, a telihold a termékeny Anyaistennő, a fogyó hold pedig az öreg, terméketlen Banyaistennő. A különböző mitológiákban például Artemisz, Aphrodité, Hekaté (görög), Brighid, Morrighan, Macha, Badb (kelta), Eriee (Eriu, Eri, Eire), Fodhla (Fotla), Banbha (Banbna, Banba) (ír) stb. Ez a hármasság a Wiccában is megjelenik, azonban - egyes újkeletű, feminista irányzatokon kívül - szinte mindegyik ágazata az egyensúly elvét követi a Nap és a Hold tiszteletében.

Napjainkban divat, hogy a fiatalok, akik a mágia irányzatai iránt érdeklődnek, "boszi"-nak titulálják magukat, anélkül, hogy tisztában lennének ennek értelmével. Tudniuk kell, hogy elsősorban hitről, vallásról beszélünk, amikor ezeket a fogalmakat használjuk, nem pedig mágiagyakorlatról. Amennyiben azonban ez utóbbi szerint különböztetik meg magukat, akkor ezzel élesen elhatárolják követni kívánt útjukat a spirituális fejlődéstől és az Univerzum egységétől. Kérem őket, gondolkodjanak el azon, hogy milyen cimkével bélyegzik meg magukat, és ennek fényében válasszák ki azt az ösvényt, ami a legmegfelelőbb a számukra...